top of page

Let your skin tell A STORY

NEW YORK UTÁN MOST BUDAPESTEN IS ELÉRHETŐ VAGYOK!

Nincs  annál jobb módja, hogy kifejezd a saját egyéniségedet, egy egyedi neked tervezett és profin kivitelezett tetováláson keresztül. Én el tudom készíteni neked ezt a tökéletes mintát. Színes tetkóktól a fekete fehérig mindent el tudok neked készíteni. Van rengeteg saját mintám is amit nálam is kiválaszthatsz és amit csak te kapsz meg mert utána az elérhetetlen lesz más számára. Keress fel és mond el mit szeretnél és közösen megalkotjuk az a mintát ami téged fejez ki és egyedi, mert te is egyedi vagy.

Jelentkezz bátran, és vágjunk bele még ma.

Welcome

RÓLAM

SZEMÁN SZABOLCS

 

A nevem Szemán Szabolcs és egy született művész vagyok. Rengetegszer próbáltam elmenekülni attól ami vagyok, de mindig egy ecsettel vagy egy ceruzával a kezemben végeztem. Anyukám mindig is ezt mondta "Ez olyan, mint egy betegség, a génekben van.", de az Ő szájából jobban hangzik, mint elolvasva.  Mindig is a művészet körül forgott az életem, középsuliban graffity-ztem, Vietnámban airbrusht tanultam és motorokat festettem, Spray-Painting-et tanultam Thaiuföldön és New York-ban kezdtem el faégetéssel foglalkozni. Mindig keményen dolgozok és amit csinálok azt mindig profi szinten csinálom és mindenből a legjobbat hozom ki. New York-ban végeztem el a világ legjobb tetováló suliját, ahol mindent megtanítottak nekünk a legjobbak és 1,5 év után nem volt olyan amit ne tudtam volna megcsinálni amit amit szerettem volna. Életem legjobb döntése volt hogy tetováló suliba mentem, mert ezerszer jobb és gyorsabb, mintha magamtól vagy csak egy tetováló mestrtől tanultam volna meg felel ilyen jól tetoválni 3x ennyi idő alatt. 

MILYEN STÍLUSOKAT VÁLASZTHATSZ:

 

- Amerikai tradicionális tetoválást

- Japán tradicionális tetoválást

- Neo tradicionális tetoválást

- Mandala tetoválást

- Tradicionális Tibeti tetoválást (Spirituális Tetoválás)

- Újradolgozásokat és még többet...

 

MIT VÁRHATSZ EL:

 

- Szolid és élénk színek

- A legmodernebb és legsterilebb eszközök és környezet

- Egyedi tetoválások

- Tapasztalt és felelősségteljes tetoválóművészt

Artists

REFERENCIA MUNKÁIM

Legfrisebb munkáimat itt találod:

Facebook 

Instagram 

Gallery

Mik is azok a égetett fa képek?

Szóbval mi is a Pyrography művészet vagyis a faégetés?? A Szó a Görög nyelvből származik “pur” (tűz) és “graphos” (írás), vagyis azt jelenti, hogy tűzzel való írás. A Modern világban inkább ez rajzolás mint írás, némely művész fantasztikus mesterműveket képesek ezzel a technikával elkészíteni.

A pontos eredete a faégetésnek ismeretlen,mivel a fa (organikus lévén) nem nagyon él túl ezer éveket. Páran úgy gondolják hogy eredetileg a történelem elötti időkből származik, amikor az ősember az a parázsló favéget használta, hogy megjelöljön, vagy megégessen fákat.A pyrography gyakorlását vissza lehet követni legtávolabb mint a Han Dinasztia (206 KE – 220 KU), ahol úgy hívták, hogy tüzes tűvel való hímzés. Pyrography az egy állandóan változó művészeti ág, mivel mindig új eszközöket találnak fel, technikákat, anyagokat és stílusokat.


A faégetés művészetében nincs meghatározott stílus, teljesen nyitott a személyes behatásokra. Amíg pár művész ragaszkodik a hagyományos megközelítéshez, addig mások folyamatosan hajlítják a határokat a saját egyedi stílusukkal, beledolgozva, festést, faolajat és lakkozást.

PYROGRAPHY

Előkészületek a tetováláshoz

Amikor már eldöntötted, hogy tetováltatni fogsz, vagy még gondolkodsz rajta, itt van pár hasznos tipp, hogy tudd, hogy mit várhatsz és hogyan készülj fel rá.
1. Mit tegyél a tetoválást megelőző napon

  • Kérlek, hogy ne igyál alkoholt az időpontod elötti naptól. Ha még nem is nagyon részegre iszod magad, attól még kellően felhígítja a véred másnapra, ami miatt vérzékenyebb leszel tetoválás alatt..

  • Igyál sok vizet!

  • Időben feküdj le aludni, és gondoskodj róla, hogy rendesen kialudd magad. Elhiszem, hogy olyan, mintha Karácson elötti napon lennél és nehéz elaludnod, de ha kipihent vagy akkor sokkal könnyebb nyugodtan végigülni a tetoválást másnap.

  • Ellenőrizd, hogy van-e nálad elég pénz a tetoválásra, a borravalóra és hogy tudj magadnak vizet, vagy üdítőt venni, vagy valami rágcsát ami jól jön tetoválás alatt és után is.

  • Ha van időpontod, de nem vagy biztos valamiben, akkor kérlek hívd a stúdiót, jóval az időpont előtt, hogy visszaigazolják az időpontodat. Légy biztos abban, hogy mikorra kell ott lenned és mennyibe kerül majd a tetoválás.

  • Mindenképpen nyomtasd ki a referencia képeidet, ami kellhet majd amikor elmondod az elképzelésed a tetováló művésznek, ezzel is segítve Őt, hogy olyan műalkotást tetováljon rád amilyet te szeretnél. Minél több a referencia annál jobb.

  • Sok embernek van olyan betegsége, amihez orvosi engedély kell. Ha félsz hogy ez téged is érint, kérlek hívd a stúdiót időben, hogy visszaigazolják, hogy a állapotod szükségessé teszi-e, hogy orvosi papírt kell-e hoznod.

  • Hogy ha beteg vagy vagy jössz ki a betegségből akkor időben hívd a stúdiót, hogy átrakasd az időpontodat. Ne tetováltass semmiképpen ha beteg vagy! Nem csak azért mert nem korrekt megfertőzni a tetoválóművészt, az alkalmazottakat és más vendégeket, hanem a tetoválásod gyógyulási folyamatát is negatívan befolyásolja. Ha a tetováló művész észreveszi, hogy beteg vagy, joguk van, hogy ne tetováljanak téged amikor ott vagy, ami miatt a foglalódat is elveszítheted.

  • Ellenőrizd, hogy nálad van-e a személyi igazolványod, jogsid vagy útleveled. Ha nem vagy benne biztos, hogy milyen személyazonosítás van a stúdióban, hívd őket időben, hogy tájékozódj erről.

  • Az összes fenti mind igaz a spontán tetoválásokra is! Kérlek egy átbulizott és átpiált este után ne dönts úgy hogy tetoválást szeretnél; ha valamilyen drogot is használtál előző este; ha nincs elég pénzed; vagy ha nem vagy biztos abban, hogy akarsz egy új tetoválást. Jöhetsz másnap is a stúdióba, vagy kérhetsz máskorra időpontot.

tattoo
2. Mit csinálj a tetoválás napján

  • Pakolj össze egy kis pakkot következőkkel: ásványvíz vagy gyümölcslé, teljesen feltöltött mobiltelefon (fülhallgatóval, ha a saját zenédet akarod hallgatni, vagy játszani akarsz), rágcsákat (szénhidrátban és proteinben gazdagot, mint pl: müzliszeletek, magvak, csípsz, kekszek, vagy friss gyümölcsöt), és párnát vagy egy kicsi (tiszta) takarót. Ha úgy érzed szükséges lenne hogy valaki hazavigyen, kérj meg rá valakit.

  • Ne felejtsd elhozni magaddal a tetoválás mintát/referenciát vagy a pénztárcádat!

  • Szerintem nem kell mondani, de zuhanyozz le vagy fürödj meg mielőtt tetováltatsz. Kivéve, ha a hónod alját tetováltatod, használj dezodort. Megfontolandó, hogy olyan ruhát viselj ami nem baj ha esetleg rámegy a tetoválófesték. Hiába van nyár, érdemes hozni egy melegítőfelsőt, vagy valami meleg cuccot viselni, mert néha tetoválás közben az emberek fáznak.

  • A tetovált terület és a körülötte lévő részt le kell borotválni, hogy a bőrt előkészítsük a tetoválásra. Pár vendég jobban szereti, ha magának borotválja le a területet amivel nincs is semmi gond, amíg tudják, hogy ha bármi okot lát a tetoválóművész, hogy nem jól lett leborotválva, akkor Ők újra le fogják borotválni a terület. A tetoválóművészek hozzászoktak, hogy borotválnak vendégeket minden helyen, nem kell aggódnod, vagy szégyenkezned, Ők már mindent láttak.

  • Ha rendszeresen napozol vagy szolizol, akkor tetoválás előtt menj el még, mert amíg le nem gyógyult a tetoválásod, addig nem napozhatsz. Mindig viselj napvédő krémet a tetoválásodon, ha lehet 50-es faktort. 

  • Mindig egyél egy rendes adag kaját mielőtt tetováltatni mész! ha rendesen eszel és tele a hasad az tovább tart. ha nem vagy éhes, könnyebben nyugodtan végig tudod ülni a tetoválást.

  • Nem tetoválunk senkit befolyás alatt. Ez illegális. Ha egy pohár sört megéreznek rajtad, akkor is elutasíthatnak. Ha van időpontod és elutasítanak, mert másnapos vagy, vagy befolyásolt állapotban vagy, akkor elveszítheted a foglalódat. Ha úgy érzed, hogy valamit innod kell előtte, inkább kérdezd meg a tetoválóművészedet, hogy ez gondod jelent-e. Ha követed az utasításokat/figyelmeztetéseket a fájdalomcsillapítókon, kis mennyiségben, nem gond a használatuk. de ne gondold, hogy ezek segítenek elvenni a tetoválás fájdalmát. HA rendszeresen szedsz valami gyógyszert előtte konzultálj az orvosoddal.

  • Ne igyál sok kávét és sok energiaitalt mielőtt tetováltatsz! Nem csak felhígítja a véredet, de nehezebb is lesz végigülni a tetoválást.

  • Szükséged lesz orvosi papírra, ha valamilyen vérzési gondod van, vagy szívproblémád, vagy ha antibiotikumot kell szedned fogorvos előtt. Mindig tájékoztasd a tetoválóművészedet ezekről az orvosi kondíciókról. Ne aggódj, mondván, hogy az egyik ilyen körülmény általában nem jelenti azt, hogy nem tetoválhatunk, ez csak azt jelentheti, hogy orvoshoz kell fordulnod. Azt akarjuk, hogy biztonságban legyél, amikor tetoválnak, ezért kérjük ezt, értsétek meg, hogy ezt a jólétetekért tesszük.

  • Mindig jelenj meg időben, ugyanakkor tartsd szem előtt, hogy néha tetoválóművész el van csúszva az idővel. Az előtted lévő vendég lehet, hogy tovább tartott mint gondolta. Boldog leszel te is, ha rád is szán egy kis extra időt, hogy az új műalkotásod olyan legyen amilyet szeretnél, úgyhogy légy megértő. Ezt a kis extra időt használd ki, hogy megszokd a környezetet, nézd meg hogy hol a mosdó és hol tudsz dohányozni, és töltsd ki a papírokat, mutatkozz be a recepciósnak addig. Ez mindig jó ötlet, mert így ha szükséged van segítségre megkérheted őket, miközben tetoválnak. A recepciósok szívesen segítenek neked, kivéve mikor elfoglaltak.

  • Tervezzél be pihenést a tetoválás után. Ahogy telik az idő pihenned kell és megtisztítani az új műalkotásodat ez segít a gyógyulásban. Hasznos egy nappal előre elkészíteni a vacsorádat, mert miután tetováltak, nagyon éhes és fáradt leszel.

3. Mit csinálj és mit várhatsz miközben tetoválnak

  • Igen, fájni fog, de valószínűleg nem annyira amennyire gondolod. De ha úgy állsz hozzá, hogy egyáltalán nem fog fájni, akkor fog igazán fájni. De a fájdalom megszokható, de úgy írnám le, hogy egyszerre bizsergető és karcoló érzés.

  • Nagyon kicsi és egyszerű tetkókat kb 10 perc alatt megcsinálják. A többi ennél kicsit tovább tart. Kivéve a nagy tetoválásokat, (ami alatt tartanak szüneteket) egyben végig kell ülnöd a tetoválás teljes időtartamát. Készítsd fel magad, hogy hosszú ideig elviseld a fájdalmat, anélkül, hogy mocorognál/mozognál. rá kell jönnöd, hogy hogyan tartsd magad nyugalomban és gyakorold, hogy lenyugtatod magad úgy hogy mély lélegzetekkel elhessegeted a fájdalmat. Ha veszel jóga órákat vagy jóga meditációt tanulsz az hasznos lehet a fájdalommal szemben.

  • NE félj elmondani a tetoválóművészednek, hogy izgulsz és ijedt vagy. Gyakran látnak ideges és rémült vendégeket és gyakran segít a gondolataidnak, ha elmondják a tetoválás folyamatát. Tuti, hogy tudnak neked sok vicces sztorit mesélni más emberekről akik rosszabban álltak a dologhoz, mint te.

  • NE félj segítséget kérni, ha émelygést, szédülést vagy zavartságot érzel bármilyen téren. Néha az emberek éhesek lesznek tetováláskor, különösen az első néhány percben, (néha akkor is, ha nem ez az első alkalom!) nincs rá okod, hogy zavarban légy vagy félj.  Tudasd  a tetováló művészeddel, ha szokatlanul érzed magad a tetováláson kívül:)

  • A tetováló tűk nem olyanok, mint az injekciós tűk!  Nem üregesek, teljesen nem hatolnak át a bőrön (néhány millimétert legfeljebb), és nem fecskendeznek be neked semmit.  Ha kényelmesebb neked, kérd meg a tetoválóművészedet, mielőtt elkezdenétek, hogy meg tudják-e mutatni neked, hogy milyen tűket használnak.  Ez segíthet néhány embernek, hogy kevésbé aggódjanak.

  • Mindig úgy kell ülnöd, ahogy a tetoválóművészed kéri, ami néha nehéz és bonyolult. A te nézőpontodból nézve, néha nehezebbnek tűnik a tetoválóművésznek, így elérnie bizonyos részeket, de ő arra is figyel, hogy a bőröd ki legen nyújtva kellőképpen, nem csak arra, hogy elérje a helyet.  Légy óvatos, ha úgy találhatod magad, hogy nehéz tartani a pozíciót, mert remeghetsz vagy rángathat. Meg kell próbálnod az abszolút legjobbat, hogy maradj teljesen a választott pozícióban.  Ha a lábad vagy a karod fárad, vagy ha úgy érzed, hogy nem tudod tovább tartani a pozíciót, szólj a tetoválóművészednek, mielőtt szenvedés lesz az a  számodra!  Gyakran vannak olyan alternatív pozíciók, amelyeket a tetoválóművészek megpróbálnak, melyekkel megkönnyítik a te dolgodat is.

  • Mondanom sem kell, hogy ha gyakrabban  tartasz szünetet, vagy azt érzed, hogy állandóan pozíciót akarsz váltani, hogy lásd hogy hogyan halad a tetoválóművészed a tetoválásoddal, akkor több ideig tart a tetoválásod. A tetoválóművész olyan gyorsan dolgozik, amennyire  neki kényelmes, de tisztában kell lennie azzal, hogy a rendszeres szünetek hajlamosak megszakítani a ritmust, és sokkal tovább tart. Gondolj a "Ott vagyunk már?" szindrómára.

  • Ha ismered másfajta művészeket, akkor nem fogsz lepődni, hogy néha tetoválóművész nagyon befelé forduló típus. Lehet, hogy nem szeretnek beszélgetni, amíg tetoválnak. De nem gond ha megkérdezed őket előtte, hogy szeretnek-e beszélgetni tetoválás alatt. Ha Ők nem szeretnek beszélgetni, és te úgy érzed, hogy neked a beszélgetéssel könnyebb kibírni, akkor hozz magaddal az egyik barátodat. Fülhallgatóval zenét hallgatni, vagy hangoskönyvet hallgatni, szintén segíthet neked ellazulni.

  • A teljes idő alatt figyelmet kell fordítanod azokra az utasításokra, amelyeket a tetoválóművész adhat neked.  Lehet, hogy szükséged van arra, hogy vedd le az övedet, húzd lejjebb a zoknit, fordítsd a könyököd, végy mély lélegzetet, egyenesen ülj, vagy bármi másra, de figyelj arra amit kérnek. Ha ez neked kényelmetlen érzés, tudasd azt a tetoválóművészeddel.

  • Hosszabb tetoválásoknál, ha kell akkor kérj szünetet. Általában a tetoválóművész óránként enged szünetet tartani. Sokkal többet, mint amennyi megzavarná a folyamatot. Amikor szüneted van azt bölcsen használd ki; használd a mosdót, dohányozz, igyál vizet és egyés sok rágcsát. Bizonyára észrevetted, hogy a szünetek után a tetoválás majd megint jobban fáj. Tekintsük ezt egy újabb oknak, hogy korlátozzuk az általad  kért szünetek számát.

  • Maradj nyugton! Ha úgy találod, hogy köhögnöd kell, pozíciót akarsz váltani, kinyújtani a lábadat, vagy nevetgélned kell, először tájékoztasd a tetoválóművészedet. Nem szabad azt feltételezni, hogy attól, hogy nem hallod, hogy megy a tetoválógép az nem azt jelenti, hogy már mozoghatsz.

4. Mit tegyél a tetoválás után

  • Kérlek, várj addig, amíg a tetoválóművész le nem veszi a gumikesztyűjét a kesztyűjét, és megmosta a kezét, mielőtt pénzt adnál neki…és ne tedd a pénzt a tetoválószékre, vagy egyéb helyekre. Általában a recepciónál elintézheted a fizetést miután túl vagytok az utókezelés ismertetésén.

  • Ez egy szolgáltatóipar, hihetetlenül intim, szóval igen, kell adni borravalót a tetoválóművészednek.  A normál borravaló arány körülbelül ugyanakkora, mint az egyéb szolgáltatási iparágak számára várható, amelyek kevésbé intim szolgáltatások.

  • A tetoválás utókezelését, mind szóban, mind írásban megkapod, hogy haza tudd vinni. Még akkor is, ha nagyon fáradtnak érzed magad, mindig nagyon fontos meghallgatni és figyelni amikor az utókezelést ismertetik veled.

  • Kérdezd meg az utókezelő termékeket, amivel segítheted a tetoválás gyógyulását. A legtöbb stúdió sokféle terméket kínál, amit a recepciónál kérhetsz.

  • Kérdezd meg a tetoválásodat esetleges javításait ha szükséges lenne. A legtöbb tetoválóművész ingyen javítást végez a munkáin, de néha vannak szabályok arra vonatkozóan, mikor és hogyan kaphatsz időpontokat a javításra.  Ne felejtse el, hogy ha nem követed pontosan az utókezelési utasításokat, és úgy döntesz, hogy valami olyan krémet használsz ami nem tesz jót a tetoválásodnak, a tetoválóművészed nemcsak csalódott lesz, hanem dönthet úgy hogy nem végzi el a javítást.

  • Mint minden gyógyulási folyamat alatt, minél jobban gondoskodsz az új tetoválásodról annál jobban és szebben gyógyul majd.  Az új tetoválás előtti napokon kérjük, vigyázz magadra. Igyál sok vizet, pihenjen, és tápláld rendesen a testedet.

  • A túlzott alkoholos italok ivása gátolja a gyógyulási folyamatokat, különösen az különösen az első éjszaka mikor tetováltak. Vedd könnyedén, és a tetoválásod  megköszöni egy gyors, problémamentes gyógyulással.

  • Ha jó élmény volt a tetoválás, mesélj másoknak is róla. Szeretnénk, ha betegelnél minket a képeken és posztokon ahol arról írsz hogy milyen boldog vagy az új tetoválásoddal, és milyen vagányak vagyunk mi! Szájhagyomány útján terjedő "reklám" a művész legjobb barátja.

  • Ha rossz tapasztalatod volt, nyugodtan tudasd a tetoválóművésszel, és lépj közvetlenül kapcsolatba velük.  Ha még mindig nem vagy elégedett, bármikor írhatsz e-mail-t, hívhatod vagy bejöhetsz a stúdióba, hogy beszéljen a stúdió vezetőjével. Sajnos, a legtöbb tetoválóművész független vállalkozó, csak annyit tudunk tenni, de mi mindig mindent megteszünk, hogy ésszerű keretek között boldoggá tegyünk.  Értsd meg, hogy a tetoválóművészek is emberiek.  Hibázhatnak, lehet néha rossz napjuk, de általában hajlandók segíteni, ha elégedetlen vagy a tetoválásod kimenetével.  A legtöbb örömmel hallja a visszajelzésedet, hogy segítsen nekik, hogy jobb művészekj legyenek a jövőben, de el kell nekik minden tapasztalatodat mondani, hogy javuljanak, ezért kérjük ezt tőled.

  • Ne féljen felhívni a tetoválóművészt vagy stúdiót a tetoválással kapcsolatos kérdéseidben. A Tetoválóművészeink és munkatársaink szívesen elmagyarázni neked mindent az utógondozásról, után követésről, időpont foglalásról és bármiről örömmel tájékoztatnak Téged.

TETOVÁLÁS ÚTÓKEZELÉSE

Hogyan kezeld a friss tetoválásodat

 

- Hagyd rajta a fóliát 3-4 óráig miután elkészült az új tetoválásod

- Vedd le a fóliát, utána óvatosan mosd le a tetoválásodat érzékeny bőrre való szappanos meleg vízzel és csak az új hegyeidet használd

- Hagyd, hogy a tetoválásod a levegőn megszáradjon 30-50 percig, ne használj törölközőt

- tegyél egy nagyon vékony réteg tetoválásra való krémet a tetoválásodra

- Napi 3-4x kend be a tetoválásodat az erre való krémmel 4 napon át.

- A 4. nap után már sima kézkrémet is használhatsz rá, és majd elkezd lehámlani, de nyugodj meg ez teljesen normális

 

 

A végleges tetoválásod minősége attól is függ, hogy hogyan gondoskodtál róla. A felelőtlen viselkedés az tönkreteszi a befektetésedet.

 

 

MIT NE CSINÁLJ AZ ÚJ TETOVÁLÁSODDAL

 

- Ne használj nem tetoválásra való krémet az első 4 napban

- Ne  ne piszkáld a tetoválásod a gyógyulás alatt és ne hszedd le direkt a hálott bőrt, mert akkor kijöhet a tetoválófesték

- Ne vakard a tetoválásodat. Ha viszket akkor csapkodd meg finoman, vagy simogasd.

- 1 héten át ne áztasd vízben a tetoválásodat, de nyugodtan zuhanyozhatsz és mindig mosd le érzékeny bőrre való szappannal, de óvatosan.

- Ne ússz. Ne napozz addig amíg a tetoválásod le nem gyógyult rendesen. 

- Óvd a direkt napfénytől 1 hónapig, és 50-es napvédőkrémet  használj rá, ha ez elkerülhetetlen.

- NE halgass a barátaidra és családodra, hogy hogyan ápold a friss tetoválásodat. Hívj engem ha bármilyen kérdésed van.

Használd a józan eszedet amíg gyógyul a tetoválásod.  Rengeteg tetoválást láttam, hogy tönkrement, mert nem szabályosan ápolták a gyógyulás alatt.  Csak kövesd a fenti pontokat és csodálatosan gyógyul majd le a tetoválásod és éveken át megmarad a minősége.  Emlékezz rá mindig, hogy erős naptejet használj és akkor a tetoválásod színei tovább lesznek élénkek.

bottom of page